Nem azért jöttem, hogy szórakozzak, gondoltam fintorogva. Leparkoltam Maya River háza előtt. És csak ültem. Gondolkodtam.
Damien tudta, hogy egy kislányt kell eltennem láb alól. Hát persze, hogy tudta. Azért adott annyi jutalmat már előre, és ha megölöm, biztosan a tízszeresét is megkapom.
Csakhogy mindezt sokkal nehezebb volt végigcsinálni, mint elképzelni. Még nekem is.
A dolgot még nagy nehezen meg is tenném, ha valami irgalmatlan öreg boszorkányról, vagy egy álszent vörösről lenne szó. Még a nővéremet is könnyebben megölném. Na de egy kislány, aki mit sem tud az életről…
Damien szerint nem kellene alábecsülnöm. De szentséges ég, mi a fenét művelhetne velem egy tízéves kislány?
Talán valaki a háttérből irányítja. Igen, ez az egyetlen magyarázat rá.
Hát akkor megölöm azt a valakit.
Mély levegőt vettem és gyorsan kipattantam, mielőtt még meggondolhattam volna magam.
Aznap már másodjára csengettem be az ajtón.
És a kis vörös fej újra kikukucskált rajta.
Az arca feszült mosollyal volt barázdált.
- A néni megint eljött? – kérdezte vékonyka hangján.
- Igen… ha nem baj, beszélgetnék veled egy kicsit. – Megpróbáltam kedves mosolyt a képemre ölteni, persze nem sok sikerrel. Ennek ellenére a kislány mégis szívélyesen elmosolyodott és kitárta előttem az ajtót.
- Jöjjön be, néni!
- Szólíts nyugodtan Emilynek… - motyogtam, miközben beléptem a sötét előszobába.
- Hát akkor Emily… - A kislány hangja hirtelen elmélyült. Röviden felkuncogott és becsukta az ajtót. – Üdvözöllek nálam.
Megfordultam és szinte azonnal hátráltam két lépést.
A kislány, aki félénken beinvitált, már nem volt sehol.
Az arca többé már nem volt szelíd. A szeme már nem csillogott. Nem. A zöld szempár szinte forrongott, örvénylett és egyre világosabb lett. A folyam arany színben kezdett kavarogni.
- Mi a… - leheltem megtántorodva, de aztán erőt vettem magamon. Elkomorodtam és hűvös nyugalommal végigmértem a kislányt. Szóval erre figyelmeztetett az a seggfej. Gaia, ha ezt túlélem, imádkozzon buzgón, hogy megússza élve!
- Látom rájöttél, hogy ki vagyok. Vagy inkább ki nem vagyok… - Újra felkuncogott. – És ez még semmi, kicsi boszorka. Ha tudnád, milyen házőrzőm van a számodra!
Csak a szemöldökömet ráncoltam, de nem ijedtem meg. Nem láttam értelmét.
El tudtam bánni vámpírokkal és vérfarkasokkal tök egyedül, felőlem aztán küldhet egy falkával is. Már tudom mindnek a gyengepontját.
- Nem tűnsz ijedtnek – mosolygott ördögien a higgadt ábrázatomon. Aztán elkiáltotta magát. – Hozzám!
Néma csönd. Aztán halk dobogás, mintha valaki egy lépcsőn trappolna lefelé. A hang irányába kaptam a fejem és harcra készen lestem, mivel van dolgom.
A léptek zaja erősödött, aztán egy férfi bukkant elő.
Azonnal elfelejtettem mindent, amire abban a pillanatban gondoltam.
- Te? – suttogtam vádlón.
Vöhöhő.:D
VálaszTörlésKíváncsi vagyok, hogy keverednek ki ebből...
Szóval csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy folytatást! :D
b.
:D Amint lesz egy kis időm, megírom :P De valószínű, hogy csak a jövőhéten kerül sor a frissítésre :/
VálaszTörlés