8.

No rizsa, itt a friss :D Olvassátok:)

Kinyitottam a szemem, és ezzel egyidőben elképedtem.

Aludtam?!

Méghozzá nem is akármilyet, gondoltam miközben felültem és megmozgattam zsibbadt végtagjaimat. Meg sem moccanhattam, amíg szunyáltam.

Az órám délelőtt fél tízet mutatott, amin szintén meglepődtem. Ez meg…?

Nyújtózkodva felkeltem az ágyamból és elmentem a fürdőbe egy alapos zuhanyzást és fogmosást megejteni. Úgy éreztem magam, mintha nem is csak kilenc órát aludtam volna, hanem egy teljes hetet.

Be kellett vallanom magamnak, hogy erre mostanság azért már szükségem volt.

Felkaptam a megszokott fekete farmeremet és egy szürke, szakadt topot. Ma még arra is volt időm, hogy a hajamat megszárítsam – vagy legalábbis félig – és egyenesre fésüljem.

Amikor készen voltam, csodálkozva forogtam körbe-körbe, mint egy zakkant. Azt néztem, hogy ahányszor fordulok, a hajam tisztán látható a hátam mögött.

Mikkor lett nekem ilyen hosszú sörényem?!

Elég régen figyeltem oda magamra.

Lementem a konyhába és kitöltöttem magamnak egy csésze kávét.

Odalent Kaila és Oliv a nappaliban ücsörögtek a tévé előtt. Amikor észrevettek Kaila erőltetett mosollyal rám nézett.

- Jó reggelt!

Nem tudtam megállni, hogy gúnyosan visszamosolyogjak.

- De még milyen jó.

Fogtam a kávémat és kivonultam a tornácra. Rámeredtem a fámra és éreztem, hogy elönt az önsajnálat.

Selejtnek születtem.

De még mielőtt jobban belegondolhattam volna a dolog igazába, erős szédülés tört rám.

Elgyengülve belekapaszkodtam a korlátba, a csésze hangosan tört szilánkokra a csempézett padlón, kicsúszott a kezemből.

A gyomrom élesen megfájdult, de csak némán összecsuklottam.

A fogam hangosan csikorgott, ahogy megpróbáltam magamban tartani a sikolyaimat.

Gyorsan, te hülye! Enned kell valamit!

Jobbik énem hangja most idegesen ordítozott a fejemben, de alig tudtam odafigyelni. A gyötrő szúrás a hasamban elborította a gondolataimat és megpróbáltak mindent kizárni.

Haldoklom?

A másik felem nem pánikolt be. Csak gúnyolódott.

Szóval ennyi? Éhhalál? Így akarsz megdögleni?

Homályos látással felkapaszkodtam és görnyedve, egyik kezemmel a hasamat szorongatva, bebotorkáltam a konyhába.

A másik kezem folyamatosan tapogatózott valami után, ami segít talpon maradni. Végül eljutottam a hűtőhöz.

Nagy nehezen kirántottam az ajtaját, mindezt egy mukkanás nélkül, pedig a fájdalomtól kezdett szétrobbanni a fejem.

Az első dolgot, ami a kezem ügyébe került kiszedtem és megnéztem.

Egy paradicsom.

Fintorogtam és már éppen el akartam hajítani, de akkor a gyomrom még jobban megfacsarodott. Gyerünk, meg tudom enni! Ha nem teszem meg, sosem kelek fel innen.

Alig bírtam a számhoz emelni a kezem, de végül sikerült.Behunytam a szemem, visszatartottam a lélegzetem és nagyot haraptam a piros biliárdgolyóhoz hasonlatos növénybe.

Az íze rosszabb volt, mint vártam, de igyekeztem minél kevesebben rágni és gyorsan lenyeltem.

Először csak még jobban fájt a hasam. Öklendezni kezdtem, az az egy falat is vissza akart jönni. Mély levegőt vettem és megdörgöltem verejtékező homlokom.

Aztán a szúrás lassan csillapodott, a gyomrom már nem háborgott eszeveszetten. Felbátorodva újabb falat paradicsomot erőltettem magamba.

A leve lefolyt a szám szélén, de nem is bántam. Inkább átöltözök később, amint nem az életemért kell már küzdenem.

A fájdalom egyre csak csillapodott, és már csak kétfalatnyi paradicsom maradt a kezemben. Újra beleharaptam.

Egyben lenyeltem a falatot és lihegve elterültem a konyha padlóján. Oldalra fordultam és a hideg csempéhez nyomtam az arcom.

Végül bekaptam az utolsó falatot is, aztán a megkönnyebbüléstől azonnal elnyomott az álom.

- Hogy a fenébe lehettek ilyen felelőtlenek?!

A hangos ordítozásra felkelni nem egy kellemes dolog. Belesajdult a fejem, ami eszembe jutatta, hogy nemrég az éhhalál széléről küzdöttem vissza magam. Te jó ég! Egy paradicsomnak köszönhetem az életemet…

- De hát nem is hallottunk semmit!

Ez Oliv ideges, könyörgő hangja volt. Gondolatban elmosolyodtam, mert még nem éreztem a testem. Máris jobb a kedvem, ha a két vegaidióta bosszankodik.

- Azt állítod, hogy még a puffanást sem hallottátok, ahogyan elterült? – Ezt a hangot már ismerem. Mintha Benjamin lenne…

- Csönd legyen! – Wayne? – Úgy látom, lassan magához tér. Tyler, kapd fel és vidd a szobájába.

Nem éreztem, ahogyan felkapartak a csempéről, csak az enyhe himbálózást. Hallottam a lépcsőn dobbanó léptek zaját, egyszerre többet is, mintha páran követnének.

Valószínűleg így is van. De már igazán érezhetném a testemet.

Ez viszont csak akkor következett be, amikor lefektettek az ágyamra. Azonnal felpattant a szemem és mélyeket lélegezve, lassan felültem.

Egyszerre talán tíz kéz is megpróbált visszanyomni, mire haragosan, artikulálatlanul felkiáltottam.

Dühösen körbekémleltem. Anyámon és Emaline-en kívül mindenki itt volt. Kaila, Oliv, Dwayne, Tyler, Benjamin.

- Hadd térjek már magamhoz… - motyogtam. A hasam éhesen megkordult, ami egy megkönnyebbült sóhajt váltott ki belőlem. Ha korog, az már jó jel.

- Mi történt veled? – ült le az ágyam szélére Benjamin és aggódva megfogta a kezemet.

Egy pillanatig bámultam, ahogyan összefonja az ujjaimat, majd megfeszítettem az állkapcsom és elrántottam.

- Az, hogy rosszul lettem, még nem jelenti azt, hogy majd pont te fogdoshatsz.

Nagyot nyelve felállt és Tyler mögé állt.

Benjamin, aki első nap szemét módon lekapott, ő akar itt nekem kedveskedni?! Na, azt már nem.

- Egyébként csak egy kis rosszullét. Ennem kellene valamit, ennyi az egész. – Megvontam a vállam.

- Mégis mennyi ideje nem ettél, hogy elvesztetted az eszméletedet?

Kaila hangjában mintha őszinte aggodalom bujkált volna.

- Nem tudom… négy, maximum öt napja…

De be sem tudtam rendesen fejezni, mind az öten egyszerre hördültek fel.

- Jó, akkor most azonnal kelj fel – parancsolgatott Wayne, mire felvontam az egyik szemöldököm. – Megyünk és eszünk valamit.

- De én választok – derültem fel és már le is szálltam az ágyamról, hogy átöltözzek.

- Ó, és egyébként itt a kaucsuk – dobott az ágyra Benjamin egy kis barna zacskót.

Aztán mindannyian kivonultak.

Végre! Ma este hamburgernél nem adok alább!