10.

[Hillsboro Gimnázium - Emily itt "tanul"..:D]

- Tessék – motyogtam tele szájjal és beleejtettem Emaline kezébe a kis üvegcsét. Egek! Ez a hot dog mennyei…

- Ennyi? – forgatta a kezében.

- Bőven elég.

Egy pillanatig még bizonytalankodott, majd óvatosan kinyitotta az üveget. Elfojtottam a vigyoromat és inkább még egyet haraptam a zsíros kajámból.

Beleszagolt, majd gyorsan hátrahőkölt.

- Úristen!

- Ja. És egyébként gyorsan párolog…

De alighogy kimondtam, pár szőke hajszál hullott alá Emaline frufrujából.

- Fenébe! – morogta és azonnal visszacsavarta a kupakot. – Ez nagyon erős.

- Szeretek biztosra menni. – Vállat vontam és boldogan tömtem magamba az utolsó falatot. – Ah! Jól laktam…

- Egy hot dogtól? – húzta föl gúnyosan mindkét szemöldökét.

- Ne piszkálj!

- Amúgy, hallottad az új pletykát? – kérdezte elfojtott mosollyal, amíg a számat törölgettem.

- Nem igazán érdekel.

- Talán mégis…

Gyanakodva végigmértem. Miért gondolja azt, hogy majd pont engem érdekelnek a suli idétlen pletykái?

- Azt rebesgetik, jóba vagy az új sráccal.

Meglepődtem, de furcsamód nem lettem dühös.

- Tegnap előtt találkoztam vele életemben először, tegnap ugye kimaradtam a hülye főzet befejezése miatt, ma pedig még nem láttam. Nem hiszem, hogy ebből a két napból azt szűrné le bárki is, hogy van köztünk valami… - Vállat vontam, és körbenéztem. – Oké – motyogtam, amikor megláttam Fatime bandáját a folyosón közeledni. – Kezdünk.

Emaline arra nézett, amerre én, a szemében azonnal megcsillant a bosszú. Szinte önkívületi állapotban csavarta le a kupakot.

- Itt a vége, Fatime…

Csak ennyit suttogott, aztán az ujját az üveg szájra tapasztva elindult velük szembe.

Látszólag Emaline csak sétált a következő órájára. Én azonban láttam a járásán, mennyire szétfeszíti az izgalom.

Amikor elérte Fatime-t, pontosan az történt, amire számított.

Fatime gonosz vigyorral az arcán levállalta Emaline-t.

És abban a pillanatban, ahogy Fatime hozzáért, már fordult is, meglódítva az üvegcsét, jó adagot a hajára csepegtetve.

Mindezt úgy, hogy a vörös ribanc észre sem vette.

Nem rossz, gondoltam féloldalasan mosolyogva, amikor Fatime mellettem haladt el. Nem jött nekem, csak a szeme szikrázott a félelemmel vegyes dühtől.

Egy vörös hajcsomó hullott mellém.

Undorodva arrébb pöcköltem, és visszafordultam Emaline felé, aki ekkorra már gúnyos mosollyal visszajött hozzám.

- Mennyi idő, amíg teljesen hat?

- Nagyjából… - motyogtam elmerengve, miközben Fatime maga után hagyott hajcsomóit szemléltem. Egyszer csak valaki felkiáltott, a vörös némber megfordult, elborzadva nézte azt a sok hajat az aula csempéjén. Majd a fejéhez kapott, ahonnan újabb maroknyi haj hullott ki. Fatime éles hangon felsikoltott. - …hát, azt hiszem, most.

Most meg hol vagyok?

Körbenéztem a folyosón, de semmi sem volt ismerős. Egy terem előtt álltam, ahol a tanár már bent volt.

Oké…

Benyitottam és némán hátrasétáltam. A tanár észre sem vett, teljesen belemerült egy egyenlet magyarázásába és a tábla firkálásába.

Szóval ez matek óra!

A hátsó padok szinte teljesen üresek voltak így bőven volt helyem az ablak mellett.

Azonban nem kerülte el a figyelmemet a másik sarokban ülő alak.

Reed, gondoltam hirtelen ébredt gyanúval. Nem lenne olyan hülye, hogy azt a pletykát ő maga terjessze…

Előttem egy lány ült. Megkocogtattam a vállát, mire bosszúsan hátrafordult.

Amikor meglátta, ki vagyok, rettegve végigmért.

- Hé! – súgtam. – Tudnál adni egy füzetlapot?

Pár pillanatig meredten bámult, majd villámsebesen felém nyújtott egy lapot és egy ceruzát. Pedig azt nem is kértem…

- Tessék – motyogta, mire megpróbáltam egy erőltetett mosolyt kicsikarni magamból. Nem sikerülhetett túl jól, mert azonnal előrefordult.

Vállat vontam, nem sokat törődtem vele.

Hanyagul a papírra firkantottam az üzenetemet:

Hallottad a pletykát? Remélem nem tőled származik…

Összehajtogattam a papírost, repülővé. Aztán egy egyszerű fekete igével láthatatlan légáramlatot idéztem elő, ami egyenesen Reed padjára szállította az üzenetemet.

Ő meglepve lenézett, amikor a papír az orra elé csúszott. Széthajtogatta, elolvasta, majd borús arccal rám nézett.

Egy percig csak szemeztünk, majd elkapta a tekintetét, és megírta a választ.

Összehajtotta, majd az előtte ülő lánynak odasúgott valamit, aki Reed válaszüzenetét kézről kézre adva eljuttatta hozzám.

A lány, akitől a papírt kértem, remegve fordult hátra, hogy átadja a levelet.

Elvettem és az ajkamat rágcsálva kihajtogattam.

Komolyan hülyének nézel? Amúgy engem nem zavarnak a pletykák, korábban is sok mindent terjesztettek rólam a régi sulimban. Téged idegesít?

Mély levegőt vettem, és jobbra néztem.

Reed érdeklődve leste a válaszomat.

Tagadóan megráztam a fejem.

Halványan elmosolyodott, majd hátradőlt, lehajtotta a fejét és a pulóverét kezdte babrálni.

Igazából zavart. Nagyon is. Nem szerettem a középpontban lenni, pedig most úgy tűnt, hiába félnek tőlem a diákok – vagy legalábbis a többsége -, elég jót mertek csámcsogni rajtam.

Mintha csak erre vártak volna. Hogy legyen valami, amivel a szájukra vegyenek.

Elfintorodtam és inkább a padot bámulva végigültem az órát.

Amikor kicsengettek, az járt éppen a fejemben, hogy sosem hittem volna, Reed képes mosolyogni.

Jól állt neki. Ezt muszáj volt bevallanom magamnak.

Kisétáltam a folyosóra és néhány ismerős lányt követve mentem a következő órámra.

Emaline szinte a semmiből termett mellettem.

- Fatime hazarohant, teljesen kopaszon! – vigyorgott fülig érő szájjal. És nem túlzok, tényleg durván vigyorgott…

- Szuper! Akkor nagyon szívesen a segítséget, most elválnak útjaink – megálltam és lenéztem rá, hogy hallotta-e.

Emaline arca elképedt.

- Mi? – tátogott értetlenül. – De hát… azt hittem…

- Mit hittél? Hogy barátok vagyunk? – Gúnyos mosolyra húzódott a szám. – Ugyan, Emaline. Megsajnáltalak, segítettem neked bosszút állni, cserébe csak annyit, hogy megtartod a titkom. És most én jobbra, te balra…

- Emily! – Elkapta a karom és megpróbált visszahúzni. De azonnal feldühödtem. Ha annyira a barátomnak képzeli magát, akkor tudhatná, hogy ingerült leszek, ha valaki hozzám ér. Visszarántottam a kezem és résnyire szűkült szemekkel hátrafordultam.

- Ne érj hozzám!

Mit sem törődve kicsorduló könnyeivel sarkon fordultam, és fogcsikorgatva bementem a történelem terembe.