Prologus

Nem várok estig, nem bírok...:D Néhány szót a történetről:
Nem is tudom, mi ihletett meg pontosan. Mindig azokról írok, amik közel állnak hozzám, szóval ez a téma és életstílus is, bár talán nem ilyen szinten.
Nem akarok rizsázni, inkább írom is a prológust..x)




A nevem Emily Green, tizenöt éves, átlagos magasságú, átlagos testalkatú lány vagyok. Kedvenc színem a vörös, és nem szeretem a virágokat.
Oklahomában, egy Hillsboro nevű városkában élek, két testvéremmel és édesanyámmal.
Az ottani gimi unalmas és hétköznapi, éppen nekem való, ahogy anyám mindig mondja.
Az ő érthetetlen és irracionális felfogása szerint ugyanis, nekünk, láthatatlan kívülállóknak kell alkalmazkodnunk a társadalomhoz és átlagosnak tűnni.
Csakhogy én egyáltalán nem akarok az lenni.
A nővéreim és anyám mind titkolják, mi is a mi „átkunk”, ahogy ők mondogatták. Csakis én nem tartottam annak.
Büszke voltam a felmenőimre, a számomra halhatatlan családomra, és ez alatt nem a három nőt értettem, akit anyának és nővéremnek hívok.
A mai világ megváltozott. Ma már az volt a divat, ha valaki különleges és veszélyes. De elég az első vagy a második egymagában is, rögtön a suli bálványa lesz. Tisztelik és példaképpé válik, legalábbis ezt tapasztaltam meg.
Vámpírok és vérfarkasok, szellemek és démonok… Manapság ezek nem tabuk, mint száz éve.
Akkor én miért szégyellném magamat és a családomat?
Csakhogy az én véleményem nem elég önmagában. Egy kamasz, aki önző és önfejű, nem sok tiszteletnek örvend a társadalomban, ahová beszületett. És ott sem, ahová beilleszkedni kényszerül.
Szabályok irányítanak, a titkot megtartjuk és elvegyülünk.
Na persze… azonban nem arról vagyunk híresek, hogy irányítás alá vonhatnak minket.
Az én történetemben nincsenek rózsaszín mázak, habos-babos rucik és piknikezés a pasimmal a fa alatt.
Az én történetem két világ közti ingadozásról szól, dacról és lázadásról.
A szakadékról, melyet én magam jelentek.
Egy teljesen átlagos kamasz boszorkányról. Rólam.